Sírnak a fák, a templomok, hogy Isten egyszer elhagyott. Fekete kalapot emelnek rám – Jobb napot! S úgy görgetik vállamra az Eget, mint Ádám csontjaira a hegyet. És az én arcom évszázados avar – bőröm fehérsége takar; és sötétlő lelkem korhadt ág… - fagy hasogat. Bár felmelegítenélek – Sohalánghervadásban a hideg jeget!