blockish
blockish
(Találkozások) PDF Nyomtatás E-mail

Kettőnk között nem volt megbeszélt találkozás.
‘81-ben az osztálytársak rendezték meg,
akik a szülővárosban maradtak, s akik
nem maradtak pimaszul távol, a legtöbben
akik eljöttek, távolabbi városokból,
vagy az anyaként megmaradt honból érkeztek ,
(kiharapott alma), személykocsin, vonaton
jöttek, s potyautasként valamelyik régi
osztálytárssal, kint inkább tartják a megkopó
kapcsolatot. Élő anyaföld s emlékezet.

Nem volt megbeszélt hely-idő-mód találkozó.
Már nyolc esztendeje nem is beszélgettünk, csak
építettük várainkat, amire vágytunk,
s ami váratott magára, lázas útkeresés meg
tévutak, hencegő idő, idegen tájak,
idegen hangok és a mélyben érlelődő
daimónionok , amitől szélsepert ös-
vényeink szétszaladtak, nyolc esztendeje már.

Nem volt megbeszélt időrögzítés, cimbora
hívás, füttyentés a kapuban: gyere, gyere.
Halottaknak is hittük már egymást, elaludt
a rozsdahajlamú élményidő. Valami
sorsintézményi tisztségviselő lehetett,
aki rendelkezett: találkozásunk helye
legyen Budapest.
Két idegen ember talál-
kozott, roggyant térdekkel kapaszkodtak föl az
ötödik emeletre, a budai bérelt
másfélszobásba, akkor épp ott lakott, persze
társtalan, emlékfoszlányokkal, elfelejtett
történetekkel, s az időtitkokkal, cella-
magányos illúziókkal, amelyekről nem
beszélt, amelyek őt is megöregítették.

Nem volt megbeszélve a levelek sorrendje,
sem a megírásuk időzítése, de a
november tizenegyedike, születésem
ezt rendezte: ISTEN ÉLTESSEN JÓBARÁT, SOK
BOLDOG NÉVNAPOT, GÁBOR (üzent a szkájpon).
KÖSZÖNÖM, TÉGED IS ÉLTESSEN ISTEN, ÉLJEN
SOKÁ MÉG GYERMEKKORUNK, MARCI, és aznap jött a
sírutáni csönd is, a gyermekkor végtelen
csöndje, aznap.


+ 3
+ 0